2009. október 3., szombat

Mélyvíz! Csak vizilovaknak, avagy az abonyi MagánZoo

Kihasználva az október eleji kirándulóidőt, felkerekedtünk kisoroszlánt simogatni! Az abonyi magántulajdonú állatkert három gyönyörű híressége ezen a hétvégén volt utoljára a vendégek kezei közé engedve, hétfőtől már nem lehet őket simogatni, csak távolabbról gyönyörködhetünk bennük (elszállításra kerülnek, és ez indokolja vmilyen szakmai okból a távolságtartást).
Mivel előző nap este az állatkert (Magyarország első magánállatkertje) honlapján olvastam, hogy a kisoroszlánokat 11 órától lehet simogatni, ezért erre az időpontra terveztük az érkezésünket. És még legalább százan mások is így tervezték:-) De a tumultus ellenére is fantasztikus volt a kisoroszlánt megsimogatni, még ha pár simizés erejéig is! Arra számítottam, hogy olyan pihe-puha szőre lesz, mint a kiscicáknak, de nem, hanem kicsit érdesebb, határozottabb, és mégis nagyon simogatnivaló!! Szenzációs volt, ahogy a tulajdonos, Tóth Tibor vállán hancúrozott a tizenhatkilós kis vadmacska és ahogy a vendégeket is megnyalogatta, megsimogatta a fejüket a mancsával, sőt, volt akihez át is mászott:-)
Kisgyerkőcöt is próbáltuk a kisoroszlán-közelébe helyezni egy spontán fotó erejéig, de a kisgyerkőc is, a kisoroszlán is és a tömeg is folyamatos mozgásban volt, így aztán közös fotó nélkül maradtunk.
A kisoroszlánok mellett az állatkert másik híressége Buborék, a kis viziló. Aki ha lehet, még aranyosabb, mint az oroszlánok. Szegényke egyedül van a parkban, míg az oroszlánok a szüleikkel lehetnek.
Buborék nagyon édes, derekasan állja a látogatók fényképezését, nyitja a száját, elkapja az állateledelt, egy percre sem pihen! Imádtam!
És vannak még kiskecskék, nagykecskék, búbosfejú kecskék, muris arcú kecskék, foltos kecskék, kerítésre álló kecskék! Mind nagyon szeretik az állateledelt:-)
Vannak majmok, akik nagyon virgoncak, akik vagy ugrándoztak a napsütésben vagy aludtak vagy tetvészkedtek...
Vannak szamarak és vannak pónilovak és nagy lovak és van magyar szürkemarha.
És persze a Márton lúd és társai a kacsaúsztatóban!
És a szavannák szülöttei a zebra és az antilopok! Zsiráf és az afrikai elefánt...még nincs, de biztosan lesz egyszer!!
Van strucc és emu és láma, és van róka és őz és nyuszi és tengerimalac és mosómedve.
És van egy kis büfé és van tűzrakóhely szalonnának és bográcsnak, és van nagy mező focizni és szaladgálni és van játszótér és pihenőpadok.
És van óriási lelkesedés a tulajdonos részéről, amitől ez az állatkert nagyon szerethető és családias hangulatú lett, ahol az állatok még a kezünkből esznek és megsimogathatóak.
Hajrá Abonyi MagánZoo!!!

Ui: a képek minőségéért elnézést, de természetesen a fényképezőgépek otthon maradtak, így be kellett érjük a mobiltelefonokkal...

1 megjegyzés:

3 kislány, én meg egy férj írta...

Én is nagyon drukkolok nekik. Amikor ott jártunk sokat beszélgettünk a tulajdonossal arról, hogy menyire sok munkájuk van ebben és mégis imádják, csak jó lenne ha több látogató jönne.
Biztosan visszamegyünk még egyszer mi is, annál is inkább, mert egy éve amikor ott voltunk szakaszokban ugyan de esett az eső (ennek ellenére még így is nagyon élvezhető volt)és a vízilóval se találkoztunk (ő új szerzemény?). Viszont kis oroszlán akkor is volt.

Puszi és várom a további jó túra ötleteket (light-os variációkat :-))
Ági