2010. február 28., vasárnap

Grund játszótér - Nyócker

Kihasználva azt a kevés napsütést, ami mostanában megadatik, útban a Kopaszi-gát felé beugrottunk a józsefvárosi játszótérre, a Grund-ra. Már régen szemezgettem a hellyel (2007. novemberében adták át), így most, mivel útba is esett, megnéztük a Vörösingeseket. 

Molnár Ferenc "A Pál utcai fiúk" c. regényének helyszíne a Tömő utcában van, nyitva minden nap este hatig. Hat után a felnőtteké a grund, a Mogumba bár várja látogatóit! 
Igényesen kivitelezett, rendbentartott, ötletes, jópofa a játszótér, van homokozó, mérleghinta, hinta (baby-hinta is), lehet motorozni is, a nagyobbaknak van kötél, amin le lehet csúszni, miközben kapaszkodsz valami tárcsa félére - nem tudom mi a hivatalos neve:-) És van egy több elemből álló várszerű fa építmény (a regényben szereplő farakásokat hivatott idézni), amire fel lehet mászni kötélen vagy lépcsőn, és le lehet csúszdázni róla. 

    


És nomen est omen, a falakon elolvasható maga a regény is! 
 

A játszótéren van mosdó és pelenkázó is, és állandó biztonsági szolgálat. A tér alapterülete nem túl nagy, nekünk szerencsénk volt, amikor már indulni készültünk, akkorra telt meg a grund.
Szép hely, jövünk még!

1 megjegyzés:

Ági angyalai írta...

Szép hely. Megyünk mi is. Akár veletek is.
Ági