2010. február 15., hétfő

Thaifold,Koh Phi Phi 1.

  

Következő úticélunk az egyik leglátogatottabb thai sziget, Koh Phi Phi volt. A Sunda Resort-tol reggeli után indultunk a kikötőbe, ahonnan elhajóztunk a szigetre. Az út nagyon sima volt, semmi háborgó tenger:-) 
Már a kikötő is nagyon nyüzsgő volt, ezer ember szállt ki különféle nagyságú hajókból, és ezer ember szállt be különféle nagyságú hajókba rengeteg csomaggal, nagy zajongással, és az érkező hajóról szemlélve iszonyú nagy káoszban! És mégsem! Ahogy kiszálltunk a hajóból, kipakolták utánunk a csomagokat, már ott volt egy ember,  kezében a szállodánk táblájával, aki várakozó pályára állított minket, amíg összeszedte az összes érkező szállóvendéget. Utána kiskocsira pakolták a csomagjainkat, és elindultunk a szállodához. A szigeten ugyanis csak gyalog és hajóval lehet közlekedni, illetve még a helyiek bicikliznek a rengeteg gyalogost riogatva.
 
A szigeten több öböl van, ami csak hajóval közelíthető meg, ezeket mi kizártuk a szálláskeresés során, merthogy csak két napra érkeztünk, és inkább a sziget központjához, a kis faluhoz szerettünk volna közel lenni. Így esett a választás az Andaman Beach resort-ra, és teljesen jó kis szállás volt erre a két napra. A szálloda a forgalmas kikötő öbölben van (Ton Sai), de az öböl legvégén, így teljesen nyugis, nem zavaró a kikötő forgalma.

A sziget gyönyörű! És nagyon tutti hangulata van, rengeteg ember, nagy nyüzsgés, mindenki gyalogosan, flip-flopban, strandszerkóban flangál, közben a helyiek kiskocsival szállítmányozzák az árut az éttermeknek, az építőanyagot az építkezésekhez, rengeteg az utazási iroda, a búvárklub, szóval nagyon jópofa! 
  

Az igazság az, hogy ez a hely nagyon tutti bulizós hely is, nagy az éjszakai élet, és ide azért gyerek nélkül is el kellett volna már korábban jönnünk:-))) De azért megpróbáltuk ezt a mulasztásunkat behozni, és Ágival beültünk éjszaka egyet koktélozni a húszévesek közé:-) Sajnos az élet elsodort minket, és a másnap éjszakára tervezett vödörből ivászatunk elmaradt, de majd házilag megoldjuk itthon egy after partyn:-)
A vödörből ivászat lényege, hogy estére az utcai árusok kipakolják a különböző méretű műanyag vödröket, bennük valamilyen alkohol és valamilyen üdítő, amit a vásárláskor kinyitnak és jéggel együtt beletöltik a vödörbe, szívószállal kiegészítik és már kezdődhet is a buli! A szigeten éjszaka gyakorlatilag mindenkinél van valamilyen méretű homokozóvödör:-)  


 





Nincsenek megjegyzések: