2010. április 30., péntek

Óbudai-sziget

Hétvégén az Óbudai-szigeten voltunk. Apa biciklivel, mi a nagyszülőkkel autóval. Ez a sziget is jobb sorsra érdemes, de legalább nagy és zöld, lehet bicajozni, motorozni, babakocsizni, lovagolni, lovaskocsikázni, játszóterezni, piknikezni, focizni, tollasozni, kavicsot dobálni a Dunába, hajót nézni, kutyát sétáltatni, napozni és bármit, ami tetszik.
Mi ezekből a játszótérrel kezdtük, de nekem a játszóterektől (különösen a hétvégi játszóterektől) fél pillanat alatt lesz kétszáz a vérnyomásom, így innen gyorsan továbbálltunk, csak megvártuk, amíg Lackó lecsúszik párszor a csúszdán és homokozik néhány percet. Szerencsére érezhette, hogy ennél jobb szórakozás is lesz még, mert szó nélkül hagyta el a terepet. Nagyon rendes gyerek, kíméli az anyja idegeit:-)
 
Aztán elsétáltunk, elfociztunk a sörkert felé, útközben láttunk kutyaiskolát és gyűjtöttünk rengeteg botot, ami nagyon fontos újabban.
A sörkertnél Lackó megtalálta a nap értelmét: a trambulint! Végeláthatatlan ugrálás következett az alkalmi ismerős 2,5 évessel, és innen már nehezebben indultunk el, mint a játszótérről. 
  
De amikor lementünk a Dunapartra, minden megbocsájtatott a szívtelen anyának (nekem), és boldogan, extra összpontosítással dobálta a kavicsokat a vízbe, miután lemászott a köveken és integetett a hajóknak és álló uszályoknak.
  

1 megjegyzés:

Ági angyalai írta...

Jó olvasni, hogy nemcsak én küzdök vérnyomás problémákkal játszóterek közelében..
Tudod mi érdekel még ilyen közparkokkal kapcsolatban? A kutyakaki helyzet.

Trambulint úgy látom be kellene szereznetek a kertbe. Mennénk mi is. De csak egyenként, tudod..nehogy magas legyen a vérnyomásom.

Ági