2010. szeptember 2., csütörtök

Ausztria, Salzkammergut - Postalm

A Postalm (1200m) Európa második legnagyobb kiterjedésű fennsíkja (az első a dél-tiroli Seiser Alm), Ausztriában pedig a legnagyobb. Nincs messze Strobl falutól, pár perc autózással elértük a P1-es parkolót (belépődíj 5 EUR/fő).
Elsőre a felhős ég, a bármikor eleredő eső miatt valahogy nem tűnt olyan szépnek ez a rész, aztán ez lett az egyik legjobb túránk.
Rengeteg túralehetőség közül lehet válogatni, mi az 1-es parkolóból mentünk a 3-as parkolóba, ami kb. 50 perc távolság, közben több hüttével. Az 50 percből 3 óra lett, mert Lackó végig gyalogolt, játszóterezett (Blonde Hütte) alpesi módra, tehenek között, 
  
minden követ és botot megfogdosott, összeszedett, 
  
persze útközben meg is ebédeltünk a Strobler hüttében - ahol isteni, friss szilvásgombócot és mint majdnem mindenhol a környéken, friss bodzaszörpöt-, de a hegyi-pelenkázásra szánt időt beleszámítva is hatalmas teljesítmény egy kétévestől ez a táv, büszkék vagyunk rá:-)
 
Amikor a 3as parkolóhoz értünk, beült a hordozóba és fél perc múlva aludt is. Mi  pedig legyalogoltunk vissza az autóhoz, útbaejtve még a kis kápolnát és a Postalm Hüttét.

 

Térkép: www.wandern.com
A fennsíkon lehet bicajozni is, és van babakocsival is járható rész, a parkolók között aszfaltút is van, esetleg azon is lehet babakocsizni, de a túrababakocsikkal a túrautakon is, amelyik nem nagyon szűk. 
Van lehetőség klettersteigra is, az nem babakocsis:-) 
A fennsík nem csak autóval, vagy gyalog, hanem buszjárattal is megközelíthető a faluból, nagyon jól megszervezett kis térség ez is.


    





Nincsenek megjegyzések: