2012. december 4., kedd

Tenerife, Banán- és aloeültetvény

Lassan egy éve lesz, hogy Tenerifén voltunk, és persze nem fejeztem be az élménybeszámolót, úgyhogy most nekiveselkedem, mégse vigyem már át az új évre az elmaradásaimat (jóllehet ez csak nekem mérce, nem a google page rank-nek:-)
Tenerifén rengeteg banánültetvény van, mi is megnéztük az egyiket közelebbről. Ez egy aloe ültetvénnyel együtt működik, van még kis botanikus kertje is, és egy első blikkre elég unott "idegenvezetője". A hely neve Aloe Park - Jardines de Atlantico, és Tenerife déli részén található.
Szóval, ahogy megérkeztünk kaptunk egy kis banánlikőrt (nagyon édes) indításnak, és a hölgy megkezdte az előadását az ültetvényről, Teneriféről, sok érdekes infóval, de nagyon unottan és gyorsan, angolul. Közben csatlakozott egy német házaspár is, így aztán már németül is elmondott mindent az angol mellett, de ugyanolyan unottan. Érdekes dolgokat mesélt, profi volt, de kellett egy kis idő, amíg megszoktam a stílusát. Ha kérdeztünk, szívesen válaszolt, de azért látszott, hogy nem volt jó napja...
A három évvel ezelőtti tenerifei látogatásunkhoz képest nagyon sok banánültetvényt láttunk, erre rá is kérdeztünk, és azt mondta a hölgy, hogy egyszerű oka van, a spanyol állam megemelte a banántermesztés támogatását, mivel itt öntözni kell a növényeket, ami megdrágítja a termesztését. Aztán érdekességként elmondta azt is a hölgy, hogy hiába nagyon finom a banánjuk (tényleg az, kóstoltuk), az Európai Unió nem ismeri el "rendes" banánnak, mert rövidebb és görbébb, mint a nagykönyv szerint lennie kellene. Így aztán a tenerifei banánt leginkább Spanyolországban lehet megkóstolni, Magyarországon marad a Costa Rica-i import.
A banánról itt is találtam hosszabb leírást : "A banán évelő, pálmaszerű, lágyszárú növény, kilenc hónapos növekedés után kezd virágozni. A virágzat a törzs közepéből indul növekedésnek. Hatalmas, lilás-bordós bimbójából fokozatosan bomlanak ki a tíz-húsz sorban álló virágok, melyből egy sorban akár 15-20 is lehet. A virágzat tengelye mintegy két méteres. Az egyes virágokból fejlődnek ki az ujjszerű termések, amiről a növény a nevét kapta; a "banan" arabul ujjat jelent. A gyümölcs 3-4 hónap alatt érik meg. Egy banánfürt 40-100 kilós is lehet. Ezután a hosszú, 2-12 méteres, áltörzset alkotó levelek elszáradnak, elfonnyadnak, hogy a következő évben új levelek hajthassanak a gyökérből. A növény 100 évig is képes leveleket hajtani, és gyümölcsöt hozni. Egy átlagos desszertbanán 22,9 cm hosszú."

A gyerekek nagyon élvezték az óriási banánfák (hivatalosan ugyan nem fa, hanem lágyszárú) közötti kirándulást. 
Végigsétáltunk a botanikus kerten, volt itt tényleg mindenféle trópusi növény, a gyapottól kezdve a papagájvirágig. Megnéztük a kis múzeumot a régi szerszámokkal, és kóstoltunk a friss gyümölcslevekből.
 
Az aloe ültetvényről származó termékeket pedig meg is lehet vásárolni a shopban, és egy kisfilmet is meg lehet nézni a gyártásukról. 
Az aloekat nem műtrágyával kezelik...
Megközelítés: Tenerife déli részén található, autóval a déli autópályáról (TF-1) a TF66-os útra kell letérni, Valle San Lorenzo, Buzanada irányába, és arra már ki van  táblázva (2012. január). A honlapon érdemes megnézni, hogy mikor van csoportos vezetés (spanyol, angol, francia, német, holland nyelven).

Tenerife nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések: