A Seiser Alm az egyik legnépszerűbb túracél, ami nem véletlen. A hegyek között, kb. 2000 m magasságban meghúzódó fennsík (Európa legmagasabban fekvő alpesi legelője) ideális vidék a gyerkőcökkel túrázóknak, és azoknak, akik inkább hanyagolják a nagy szintkülönbséget vagy egyszerűen csak szeretik a szépet. Több útvonal közül lehet választani és sok a hütte – igen, mindegyik játszótérrelJ
A túra St.Ulrich-ból indul, a kabinos felvonóval fel, 2010 m magasba. A felvonó igen komoly magasságokban lengedez, én alig vártam, hogy fel- illetve leérjünk végre. Úgy vagyok a felvonókkal, mint a repüléssel, nem szeretem, de muszáj…:-)
A fennsík nagyon szép! Az egész zöld, mintha tiszta moha lenne, és tele van apró kis házakkal, amelyekről kiderül ha közelebb megyünk, hogy nem is olyan picik, és traktorok, fűnyírók, fa és egyéb mezőgazdasági boszorkányságok tárolására használatosak.
A túránkat mi eredetileg kicsit hosszabbra terveztük, de a felhőket látva rövidítettünk, így a 6-S jelzésen indultunk el, ellentétben a tömeggel, ami akkor vált feltűnővé, mikor mindenki velünk szemben közlekedett. Később kiderült, nem véletlenül…
Amikor elértük a köves utat, akkor egyszerűen átvágtunk a mezőn a Sanon hüttéhez (1849m), ahol nagyon finom Kaiserschmarnn-t ettünk, na, nem az itthoni száraz cuccra kell gondolni, hanem az osztrák-német császármorzsára, amit így kell rendes ember módjára elkészíteni: http://www.youtube.com/watch?v=Kd4umadobUE Hmm, lecker!
Ó, és igen, natürlich, a játszótér!
A lakmározás után visszaindultunk a felvonóhoz, a Sonne Hotel mellett, ahol még lámát is láttunk a tehenek között. Érdekes volt.
És itt jött el a pont, amikor megértettük, hogy miért nem ebből az irányból fejezi be a többség a túrát. A felvonóig ugyanis egy viszonylag kaptatós emelkedőn lehet feljutni, ami ugyebár, ha itt kezdi az ember a túrát, akkor ez egy lejtő… nem mindegy. A következő kép még az emelkedő előtt készült, az emelkedőn a levegővétellel voltam elfoglalva 🙂
A felvonónál, a fennsíkon lehet háromkerekű túrababakocsit bérelni, nagyon jó ötlet, mert viszonylag kis szintkülönbséggel igen komoly túrákat lehet tenni a jó minőségű utakon. Aki pedig szeretne, az biciklizhet is, mert a felvonóval fel lehet hozni a kerkpárt, és indulhat is a kerekezés ! És, ha még ez sem elég, akkor lehet lovaskocsikázni is!
Térkép: Tabacco, Gröden – Seiser Alm, Sella Ronda, 1:25000
Táv: kb. 3,5 km
Szint: 150m fel, 150m le
Idő pihenésekkel: kb.3 óra
Gyerek: 13,5 hónapos hátihordozóban
Author

Write A Comment