Elérkezett a nap, amikor vissza kellett indulni Bangkokba, ami már azt jelentette, hogy vészesen közeleg a nyaralás vége.
Koh Ngai-ról kb. speedboat-tal kb. 20 perc alatt értünk a szárazföldre (Pak Meng), ahonnan kisbusszal mentünk Krabiba, a reptérre (másfél óra). Innen indult a repülő Bangkokba, az egyórás utat Lackó újra átaludta. Ágiékkal a szállodában találkoztunk, ahol a szobánk a 49. emeleten volt, egész jó kilátással a városra:-) A szállodáról, illetve a személyzetről Ági ígért bejegyzést a Tripadvisor-on, és asszem, nem a pozitív tapasztalatok lesznek túlsúlyban. Összességében én már nem bántam, hogy a fürdőszobában nem volt béka, és a zacskókban nem zörgött gekkó éjszaka:-)
A szálloda a Pratunam piac mellett található, úgyhogy ahogy kiléptünk az ajtón, máris lehetett nézelődni, vásárolni, ráaadásul az egész város a kínai újév bűvöletében égett, mindenki vásárolt, ünnepelni készült, zsongott Bangkok:-) Így aztán még este sétáltunk egyet, nézelődtünk a közelben.
Itthon olvastam egy német oldalon, hogy Bangkokban több bevásárlóközpont is jó célpont gyerekekkel, mert az egyiknek vizipark, a másiknak óriási játszótér van az emeletén. A vizi dolgokból elegünk volt, inkább a 10000 m2-es játszóteret, Yoyo land-et szemeltem ki magunknak, és ha már arra járunk, akkor a bevásárlóközpont mellett lévő parkot, ami botanikus kert is egyben, és lehet csónakázni, sétálni, ez Bangkok legnagyobb közparkja.

 

Mindkét célpont kívül esik a túristaútvonalakon, elég messze is van Bangkok központjától. Yoyo Land-et így igazából csak annak ajánlanám, aki már mindent látott Bangkokban, és a gyerkőce legalább 3-4 éves, aki már élvezi a kisvasutazást, a dodzsemezést, a hajókázást, vagyis a vidámparkot. Yoyo Land tényleg nagy, tényleg minden van, de a mi gyerkőceink még csak a játszóházat élvezték, amiből viszont 4 darab is van, korosztályonként kialakítva. Belépő nincs, kuponokat kell vásárolni, és azokkal lehet a játékoknál fizetni, beleértve a játszóházat, a videójátékokat is.

 
Rohangáltak, játszottak egyet a gyerekek, és kifelé menet megláttam egy gyerekfodrászatot, és gyorsan bevittük Lackót!

Ez lett a nyaralás fénypontja:-))) Nagyon profi fodrászat volt, a fodrászülés egy kiasautó, és Lackó kapott az ölébe több zenélő-forgó-nyomogatható játékot, ami lekötötte a figyelmét, és a kezdeti (minimális) könnyek után szép frizurát engedett magának vágatni:-) Nagyon büszkék voltunk rá!:-)

 

A sikeres fodrászkodás után elindultunk a parkba, ami térkép szerint a pláza melleti utcában volt. Hát, nem egészen…Tényleg a melletti utcában, de vagy másfél kilométert gyalogoltunk a melegben, cipelve a kölyköket, mire a parkhoz értünk. 

Viszont ez végre abszolút off-the-beaten-track élmény volt, amit így is terveztem. Már kicsit elegem volt a tömegturizmusból, amiben Koh Ngai-on és talán a Khao Sok nemzeti parkon kívül egyébként részünk volt (persze, a gyerekek miatt nem nagyon mertünk ismeretlen tájakra merészkedni…majd legközelebb:-).
A park gyönyörű! Kár, hogy Budapesten még csak hasonló sincs…Hatalmas területű, nem is tudtuk bejárni, pedig megérte volna. A tavon nem kockáztattuk a csónakozást/biciklizést, mert Lackó, ha vizet lát, irányíthatatlanná válik:-) Sétáltunk egy jót, szomorkodtunk, hogy nem tudunk tovább maradni, aztán hazataxiztunk.

   

Author

Write A Comment