Dacolva az elemekkel, elautóztunk Gyömrőre, hogy körbesétáljuk a tavat. Évekkel ezelőtt a barátnőm esküvőjén jártam itt, aztán el is feledkeztem erről a szép helyről, amíg nemrég egy másik barátnőm meg nem említette. Így aztán egyik délelőtt felkerekedtünk gyerekestől, kismotorostól.
A tó nem túl nagy, de nagyon szép, rendezett környezetben bújik meg. Nyáron persze strandolni is, most csak a tavat körbesétálni (kövezett úton), motorozni, a játszótéren csúzdázni, homokozni lehetett. Amíg nem eredt el az eső…
De addig mi szép lassan megkerültük a tavat, és megbeszéltük, hogy nyáron is eljövünk, kipróbálni a strandot is.
A tó partján van egy étterem is, nyáron pedig üzemelnek a büfék, és egy koktélbár, ami szinte a tó közepén van.
A tavat megkerülni Lackóval gyalogosan, kb.45 perc, de ebben már benne van a csigagyűjtés, vizezés, rámpázás, többi gyereknek való örömködés.

  

Hazafelé pedig beugrottunk szétnézni az ecseri várba, ami igazából egy játszóház és gyerekkocsma:-) A kerti kisjátszóteret ingyen lehet használni, de van az udvaron legalább hat trambulin, és egy gyerekquad pálya, ami Lackó fantáziáját is azonnal megmozgatta, de ő még kicsi hozzá. Azt mondom, kicsit lehetne rendezettebb az udvar, de valószínűleg ez a gyerekeket nem zavarja, csak engem. Bent a várban egy kicsit sötét van (bár a várakban ez már csak így szokás), de rengeteg játék lehetőség, szintén a kicsit nagyobbaknak, a honlapjukon minden részletesen megtalálható. Nem szokványos helyszín egy szülinapi partyhoz!

 

Author

1 Comment

  1. Hányszor elmentünk Gyömrő mellett, hiszen nagyszüleim Mendén éltek, én is két éves koromig. Gyömrőre a piacra jártunk. Anyu meg oda járt gimibe.
    Szóval egy csomó minden oda köt és még egyszer se sétáltunk körbe. Télen még korizni is lehet rajta. Na ha jó idő lesz és nem lesz más program, elvisszük rollerestől, biciklistől a gyerekeket mi is.
    Az ecseri mű várról hallottam, igazi fiúknak való szülinapi hely. Majd Lackónak jó lesz nem?

    Ági

Reply To Ági angyalai Cancel Reply