Kihasználva a kellemes napsütést, felkerekedtünk gyerekestől, nagymamástól, futóbicajostól, rugalmas kendőstől Solymárra. 

Cél a Rózsika forrás (Alsó-jegenyevölgy), és a Szarkavár. A sorrend fordítva, hogy a nagyobbik gyerek motivált maradjon:-) Vagyis első csalogatás a forrás és útközben a faág és kődobálási lehetőségek a Paprikás-patakba, visszaútra pedig a kilátó a várban.

 
Az út járható babakocsival, futóbicajjal is. Útközben pataknézegetés, kavicsgyűjtögetés és kavicsdobálás volt a program. Amit nem sikerült itthon az internet segítségével sem kiderítenem, az a patakparti fák neve, amikből hullott valami nedvesség, és a lenti képen látható, szappanszerű képződményt produkálták. Ha valaki tudja, kérem írja meg, kíváncsi vagyok!

 
A forrás előtt kiszélesedik az út, ez a Nagyrét, vagy Milleniumi rét, sütögetős helyekkel, nagy rohangálásra kifejezetten alkalmas.

 

A rét után jobbra, a sorompót megkerülve érünk el a Rózsika forráshoz. A név eredetéről ezt találtam: „Először 1917-ben hozták rendbe az Újpesti turisták és munkás turistanőjükről nevezték el, aki gyakran kirándulni vitte a szegényebb gyerekeket. 1965-ben az erdészet felújította. A forrás vize évek óta nem iható. 2002-ben újraavatták egy vizetöntő nőalak domborművével díszítve.”
Mi innen visszafordultunk, de továbbhaladva kis fahidakon keresztül a vízeséshez jutunk, majd ki a főútra, egy benzinkúthoz (itt parkolni is lehet).
Visszafelé felsétáltunk a várromhoz. A vár kapuja be volt zárva, de ha a kilátót megkerüljük, akkor be lehet menni a várudvarra. A kilátóba is csak innen lehet felmenni, a tábla szerint csak saját felelősségre. Nagyon szép a kilátás, kicsi Túrakölyök itt megebédelt, aztán mentünk vissza az autóhoz.

 
Az útvonal: A 10-es útnál, a Vasút utca-Major utca kereszteződésnél, egy bezárt étteremnél lehet parkolni, innen gyalog a vár aljáig, majd jelöletlen földúton jobbra a patak partján. A Nagy-rét után jobbra a sorompót (és a szemétgyűjtőt)
megkerülve egyenesen a forrásig, (innen lehet a vízesésig illetve a főútig továbbmenni a sárga jelzésen). Vissza ugyanezen az útvonalon, és fel a várba, majd vissza a parkoló autóhoz.
Térkép: www.turistautak.hu
Táv: kb.3 km
Szint: nem jelentős, csak a várba kell picit felkaptatni
Időtartam: 2 óra, futóbicajjal, gyalog, kavicsot gyűjtve, fára mászva, szaladgálva

Author

2 hozzászólás

Reply To Névtelen Cancel Reply