Hétvégi pihenésünk második napján Somoskő várát vettük célba.
A Salgó és Somoskő vár közötti turistautat Petőfi sétánynak is nevezik, merthogy – mily’ megdöbbentő – Petőfi itt is megfordult, sőt a vár meg is ihlette, és gyorsan írt egy verset Salgó címmel.
Ezen az úton indultunk el mi is, nemek szerint szétvált a csapat, a fiúk a hosszabb távot választották, Salgóbánya-Eresztvény-Somoskővár-Eresztvény-Salgóbánya „útvonalon”, mi lányok pedig rövidítettünk, autóztunk Eresztvényig, azért, hogy ha visszafelé az aprónép elunja, akkor legyen transzport lehetőség:-)
A túristaút a háztól jobbra kezdődik, és egy gyönyörű erdőrészen vezet Eresztvényig, ahol egy pöpec játszótér van az Ipoly Erdő Zrt. jóvoltából. A játszótéren van több hinta, mászóka, libikóka, homokozó. A játszótér mellett üzemel egy kis büfé, tutti zsíroskenyérrel! Hétfőn zárva!
A táv 2,2 km, enyhén lejt, menetidő kb. 35 perc.
Eresztvénytől Somoskőig kb. 2,1 km, 35-45 perc kellemes séta, szintkülönbség alig van (fel 62m, le 25m). A faluból a várba viszont kicsit izzasztó, kb. még 500m.
A vár nagyon szép, rendbehozták, a belépő 700 ft, a kilátás is rendben van, örökpanoráma:-) A vár a szlovák oldalon fekszik, szerencsére ma ez már nem okoz gondot, de az EU előtt a várat csak a hivatalos határátkelőn keresztül lehetett megközelíteni, egy 1,6 km hosszú tanösvényen.
A várban lehet piknikezni, van pár asztal és pad, nagyon kellemes.
A vártól lefelé tovább a szlovák oldalon található a bazaltömlés, ahol a bazalt íves-oszlopos formában szilárdult meg. Ez a fajta geológiai ritkaság a világon mindössze négy helyen látható: Európában csak Szicíliában van hasonló, kettő pedig Amerikában található, Magyarországon pedig itt és a közeli Szilváskőn. A bazalt kihűlése során képződtek az öt- és hatszögletű karcsú oszlopok, amelyek helyenként 9 m magasak. A szögletes oszlopok falvastagságú darabokra törve szolgáltak a vár építőanyagául. A bazaltömlést pontosan a formája miatt bazaltorgonaként is említik, nagyon impozáns. Kicsit jobban is megszemlélhettük volna, ha nem egy szlovák iskola osztálykirándul éppen akkor, éppen ott.
A vártól visszafelé újra megálltunk a játszótérnél, a fiúk gyalogosan, mi pedig autóval hazamentünk.
Térkép: Cartographia 11. A Karancs, Medves és a Heves-Borsodi dombság 1:60000, vagy a helyi Tourinformnál vásárolt Salgóvár, Medves magasa 1:15000, illetve www.turistautak.hu
Túra időtartama: kb. 2ó40p
Túra nehézsége: könnyű
Legmagasabb pont: 526m
Gyerekek életkora:
– hátihordozóban egyéves és másféléves
– gyalogosan 3,5 éves