Barátnőm meglátogatott minket, a gyerekekkel együtt autóba ültünk, és kirándultunk a gyönyörű Villa Carlotta-hoz. A villa a Comói-tó nyugati partján fekvő Tremezzo-ban található, ami egy nagyon helyes kisváros, szerepel a legszebb olasz kisvárosok listáján is (I borghi più belli d’italia).
Szárnyashajóval érkeztünk Como-ból, a kikötőből kis sétával értünk el a villához. Közben megcsodáltuk ezt a rossz panorámájú szállodát és annak igen rosszul tervezett medencéjét…

Grand Hotel Tremezzo
 

 

Grand Hotel Tremezzo

Eredetileg a villát a milánói Clerici család építtette az 1600-as évek végén, majd 1801-ben eladták a Sommerivi családnak, ők pedig 1843-ban Mariann holland hercegnőnek. Az ő leánya volt Sarolta Friderika, akiről a villát elnevezték Carlotta-nak. Sarolta Friderika ezt a villát nászajándékba kapta, de nem sokáig élvezhette a gyönyörű botanikus kertet és a tavat, mert gyermekágyi lázban nagyon fiatalon, 24 évesen elhunyt.

Villa Carlotta
Villa Carlotta parkja
Panoráma

A kastély is látogatható, de az igazi attrakció szerintem a botanikus kert. Nem csak a fantasztikus panorámája, hanem a sokszínűsége miatt is. Mind az öt földrész növényei képviseltetik magukat, szép harmonikus rendben.

Villa Carlotta babakocsival

A park nagy része járható babakocsival, de vannak lépcsős részek, azok nem igazán, bár erőltetni azért lehet.

Lekéstük a hajónkat visszafelé, ezért a várakozási időt kitöltendő, elsétáltunk a városka közparkjába, ami szintén nagyon szép.

Tremezzo városi parkja

Megközelítés: Hajóval Tremezzo megállóig akár normál sétahajóval, akár szárnyas hajóval. A hajó menetrend (Lago di Como) ezen a linken található. Autóval Tremezzo-ban lehet parkolni az út szélén, és mindenhol fizetős a parkolás.

Visualizza Olaszországi kirándulások in una mappa di dimensioni maggiori 

Hogyan: gyalog; babakocsival csak részben járható a park

Author

Write A Comment