15. nap Lipton’s seatReggel megérkezett a tegnapi srác a megbeszélt hajnal 8-as időpontra. Mi addigra megreggeliztünk, és már ugrottunk is be a tuktuk-ba. El lehetett volna jönni picit bonyolultabban és sokkal olcsóbban, ha a helyi buszjárattal mentünk volna a Lipton’s seat-hez közeli faluba, Badulla-ba (Bandarawela vagy Haputale érintésével) és csak onnan tuk-tukozunk fel a hegyre. De nem ezt választottuk, kényelmesebbek voltunk, és szeretünk tuk-tukozni.
A lényeg, hogy ezen a helyen üldögélt Sir Thomas Lipton, és nézte a birtokát, a rengeteg teát és a teaszedő munkásokat. Hát, nem csodálom, hogy itt üldögélt naphosszat. Majd 360 fokos panoráma, állítólag az óceánig ellátni, ha nincs párás idő.
A csúcsig fel lehet jönni tuk-tukkal, motorral, talán taxival is (díja van a belépésnek, két kapunál is kellett fizetni), de persze gyalog is. Ha gyerek nélkül vagyunk, akkor is lehet, hogy tuk-tukozunk felfelé ezen a 6 km-en. A csúcson van egy kis teázó, hát, betojtunk, de komolyan. Kedves-rámenősen invitált minket a tulaj, hogy igyunk meg egy teát nála. Persze, mentünk volna magunktól is, de így aztán pláne. Kérdezi, honnan jöttünk. Mondjuk, Magyarország. Azt mondja, magyarul: Isten hozott! Elájultunk. Mi van? Honnan tudja ezt? Kiderült, hogy a teázó falára felíratja minden nyelven, hogy Isten hozott, és járt itt egy magyar hölgy (a fickó szerint eddig ő egyedül, így mi voltunk a másodikok, ezt eléggé kétlem azért), aki felírta a falra, ő pedig megtanulta. Hát, döbbenet.
Ezután elindultunk lefelé, gyönyörű a hely, lépten-nyomon lehet fotózni, tea mindenütt, teaszedők is sokan. Lipton tea, de tényleg, az igazi Lipton tea, 1890-ben épült a Dambatenna Teagyár, ennek megfelelő áhitattal jöttem le a hegyről fényképezőgéppel a kezemben.
Kétórás séta után, ez 3,3 km volt, észrevettük a tuk-tukos srácot, aki elvileg a túra végén, 6 km után várt volna minket, és vitt volna haza. De annyira helyes volt, és tudhatott valamit, mert pont itt, ebben az elágazásban, ahol el lehet téveszteni a lefelé vezető utat, megvárt minket.
A gyerekeknek persze több sem kellett, rögtön vele akartak azon nyomban továbbmenni (a srácnak is volt egy 4 éves kisfia, képben volt). Mi is beadtuk a derekunkat, és hazadöcögtünk a tuktukkal. Ellában pedig újra egy jót ettünk. Julcsi pedig ivott, persze macskástól, napszemüvegestől, mert anélkül egy tapodtat nem megyünk…
Folyt.köv.
