A Pederü hüttétől a két legnépszerűbb útvonal a Fanes, illetve a Sennes hüttéhez vezet. A Fanes hütte meghódítását az előző bejegyzésben leírtam, most jöjjön a Sennes hütte (2126 m).

A Pederü hüttéhez (1548 m) most időben érkeztünk, 10:20-kor indultunk a már ránézésre is megerőltető mászásra. Annyira meredeken ment fel az út, hogy igencsak kellett az érveket gyűjtenem magamnak is, hogy elinduljunk arra. Szerencse, hogy van Apja is a gyerekeknek és még túrázni is szeret, és ha egyszer elhatározza, hogy felmegy a hegyre, akkor felmegy. Így aztán az apai határozottságnak nem mondhattam ellent, hiába vártam valami jó kis indokra, hogy forduljunk inkább vissza. Julin láttam, hogy nem kellene neki kétszer mondani, de Lackóban feltámadt a versenyszellem, mikor megtudta, hogy itt újra szintkülönbség rekordot dönthet.

Elindultunk. Már az első lépésnél elfáradtam.

 

Aztán belejöttem. Lassan bandukoltunk a bazi meredeken felfelé. Úgy éreztem, mintha függőleges falon kellene felmenjek. Aztán hátranéztem és láttam egy családot, ahol Apuka könyvet olvasva gyalogolt felfelé. Azt hittem rosszul látok. De nem. Olvasott mászás közben. Na, ezen úgy elméláztunk, hogy már el is felejtettem, hogy nem bírok menni.
Leküzdöttünk rengeteg, végtelennek tűnő hajtűkanyart, és lassan, de biztosan felértünk a barátságosabb fennsíkra. Itt kicsit megpihentünk, miután átkeltünk egy pici patakon.

 

Ennél a résznél volt egy elágazás, jobbra az út a Fodara Vedla hüttéhez vezet, balra pedig felfelé, a Sennes hüttéhez. Mi erre folytattuk az utunkat. Ez már sokkal barátságosabb rész volt, gyönyörű sziklaképződmények mellett.

Az idő is nagyon kedvező volt, gyerekek is jól bírták az utat. Egyszer csak feltűnt, hogy nagyon sok a lepke. Kicsit jobban figyeltünk, és megláttuk, hogy egy kb. 2 m2-es részen rengeteg pillangó röpdös. Amikor közelebb mentünk kiderült, hogy nem is félnek, rászálltak a kezünkre, sapkánkra, ruhánkra. Ezzel elszórakoztunk egy darabig, próbáltuk kitalálni mi lehet az oka, hogy pont itt vannak ennyien, de nem jöttünk rá.

Egyre feljebb értünk, és hirtelen kinyílt a táj. Körbe-körbe a gyönyörű hegyek, a kék ég, napsütés. Csodaszép részre értünk ismét! Nem győztünk bámulni, fotózni. Tényleg az az érzés, mintha az ember belekerülne egy képeslapba.

 

Végre megláttuk a Sennes hüttét is a távolban, épp időben, már korgott a gyomrunk. Útközben még mormotát is láttunk sütkérezni, megvolt a tökéletes nap már ebéd előtt, nyugodtan mentünk enni.

Ebéd után még ugrándoztak a gyerekek a köveken, rohangáltak az oldalban, és tisztes távolból megszemlélték a hütte szabadon bóklászó malacait is.

 

Végül ugyanazon az úton, amin feljöttünk, vissza is sétáltunk az autóhoz. Igazán megérte megtenni reggel az első lépést felfelé, mert mesebeli helyen túráztunk. És megvolt Lackónak a rekord, amit büszkén dörzsölt a továbbiakban Julcsi orra alá, aki inkább Apja nyakában küzdötte le a szintet.

Megközelítés: San Vigilio di Marebbe faluból a Rifugio Pederü-ig autóval, vagy busszal vagy gyalogosan, kb. 10 km. A Pederütől a 7-es jelzésen balra, fel a hegynek.



TérképKompass:Pragser Dolomiten/Dolomiti di Braies, vagy a helyi turista iroda kiadványaiban lévő térképek
Táv: 5,5 km egy irányban
Szint: 578m fel, 578m le
Időtartam: 1 óra 30 perc hivatalosan, nekünk 3,5 óra volt felfelé, és 3 óra lefelé
Hogyan: gyalog, babakocsival (a szekérúton), mountain bike

Author

Write A Comment